Skip links

Gliga Dumitru és Anca – Kerek Erdő Marion Szászrégen

Gliga Anca & Dumitru - Marion ReghinMaximális figyelemmel kezeltük a zene szervezését, ugyanis úgy tartjuk, hogy ez egy fontos része az esküvői rendezvénynek. Szóval tudtuk, hogy ebben egy tapasztalt, dinamikus és kreatív lemezlovas segíthet igazán. Na, tehát szerencsések is voltunk, hogy a www.DJMures.ro honlapon sok pozitív visszajelzést és ajánlást láthattunk, ami a DJ Tibi és a PlusAudio csapat munkáját mínősíti.

Már az első személyes találkozáskor kellemesen tapasztaltuk azt, hogy valóban meggyőzően mutatták be a vállalkozásuk erősebb pontjait. A szakszerűség és a munkához való szenvedélyes hozzáállás arra utalt, hogy megbízhatunk tökéletesen abban, hogy a rájuk bízott feladatot tökéletesen teljesíteni tudják. Megismerhettük Tibi kollégáját, Săndel-t is, aki a PlusAudio másik szóra érdemes DJ-je. Olyan zenevállogatások jöttek le a hangszerpult mögül, hogy vendégeink nem akarták abba hagyni a táncot.

Mi is megnyugodhattunk látván azt, hogy minden ritmus és dal éppen a legmegfelelőbb pillanatokban hangzik el. Ennek hatására – mondanon sem kell – hajnalig tartó vígadozás volt, aminek kellemes visszhangját már hallhattuk is rövidesen. Minden fiatal pár arra vágyik, hogy a legjobb bulit tudhassák a magukénak, nekünk biztos, hogy ez létre is jött.

Köszönjük nektek Tibi és Săndel – a példamutató két DJ – akik hihetetlen hangulatot keltettek és tartottak fent!

Leave a comment